avagy hogyan tudnak erőforrássá válni a gyerekkori vágyaink
A legtöbben szeretünk nosztalgiázni.
Visszatérő kérdés – amire sokan azonnal rávágjuk a választ – a “Neked mi volt a jeled az oviban?” Ott, ahol a legnagyobb problémát az jelentette, hogy Lali hamarabb ért be reggel és rögtön lestoppolta a pingvines kirakót, vagy a sorakozónál nem sikerült úgy helyezkedni, hogy az óvónéni párja lehess, netán a délutáni alvásnál a legjobb barátnődtől messze kerültél és muszáj volt csendben feküdni, ha már úgy sem tudtál aludni. Akinek volt, sosem felejti el az ovis szerelmének a nevét. (Bevallom, hogy én rá is kerestem a közösségi oldalakon, de nem találtam rá.) Mosolyogva emlékszünk vissza az ovis rajzainkra a hűtőn, amelyeket aztán felváltottak a tinédzserkori szobánk falára fogkrémmel felragasztott zenekarok poszterei. Zenekaroké, énekeseké akiknek a dalait ha meghalljuk a mai napig eszünkbe jut egy érzés, egy illat, egy emlék, ami sok mindent kiválthat belőlünk. Akár örömkönnyeket, akár fájdalmat, de általában álmokkal, szerelmekkel, tervekkel teli, optimista, „világmegváltásra” is képes önmagunkra találunk ilyenkor, aki a hétköznapjainkban ritkán jut eszünkbe. Pedig mennyi mindent tanulhatnánk tőle…
Emlékszel még arra, hogy milyen érzések kavarogtak benned az első napodon az iskolában? Izgatottan ugrabugrálva mentél be, vagy sírva, félelmekkel tele? Vajon van hasonlóság, ha az az első munkanapodra gondolsz vissza?
És az az érzés megvan, amikor a szóbeli érettségin a folyosón várakoztál, mert te voltál a következő vizsgázó? Akkor úgy érzi az ember – a többség legalábbis -, hogy „csak ezen legyek túl, utána minden könnyebb lesz”. Na igen. Szerintem azóta sokan gondolják úgy, hogy inkább érettségiznének hetente, mint a heti értekezleteken kelljen prezentálni a vezetőség előtt.
Akarsz járni velem? Húzd alá a választ: igen, nem. Az első nagy szerelmek és csalódások, amikor azt érzi az ember, hogy ilyen csak egy van az életben, vagy sosem fogok újra mosolyogni, annyira fáj a szakítás.
De említhetném még az első csókot, a bizonyítványosztások utáni hazamenetelt, a sokadik világmegváltó ötletet, amivel biztosan meggazdagodsz, vagy megmented az összes szenvedőt a Földön, a nagyival közös teregetéseket, a családi pecázásokat, vagy a tesóval való vérremenő vitákat, a rengeteg pöttyös könyvet, amit mindenhova magaddal vittél és olvastad éjszaka zseblámpával a paplanod alatt, esetleg nyári szünetekben épített bungikat, amiket nagy gonddal elrejtettetek mások elől, balatoni iszapban elásott kincseket. Annyi de annyi emlék, érzés, gondolat felszínre kerülhet ilyenkor.
A kérdés, mihez kezdjünk vele?! Miben tud ez segíteni nekünk?
Ha csak egy említett dologra is beugrott valami, akkor hagyd, mélyítsd el egy picit magadban.
És gondold végig:
Hogyan reagáltál akkor és most mit tennél most hasonló helyzetben?
Maradtak meg gyerekkori vágyaid, amiket még most is szeretnél megvalósítani?
Mit tettél értük eddig?
Tényleg a te vágyaid voltak?
Ha nem voltak akkor, most vajon vannak?
Ha nincsenek, ez hátráltad téged bármiben?
Ha igen, mit tudsz tenni most?
Folytathatnánk még a kérdések sorát, mert abban kifogyhatatlanok vagyunk, de… inkább gyere el a D&D Motivációs Iroda Piknikjére, és találd meg a saját válaszaidat, a benned rejlő erőforrásokat, hogy a „kicsi én”-ed segíthessen neked most, felnőtt korodban. Az aktuális időpontot mindig megtalálod Facebook oldalunkon az események között!
Korábbi tapasztalatunk, hogy az ebben a témában tartott coachingjaink sokszor abban is segítenek a résztvevőknek, hogy végiggondolják, mi mindent értek el eddig, hány álmuk, vágyuk valósult már meg, amiket eddig nem is tudatosítottak magukban, vagy épp erőt merítettek ahhoz, hogy bátrabban vágjanak bele a jövőben egy-egy projektjük megvalósításába.
